Alkossunk fából

Ha a hangulat megvan, akkor el lehet kezdeni alkotni, nem kell megvárni vele a decembert, hiszen akkor ezer más tennivalónk is van. 

Ilyenkor ősszel még nyugodtan lehet gyűjtögetni a természetből is hozzávalókat, pl. tobozokat meg mindenféle terméseket, és ha van kedvünk készíthetünk is valamit. Persze nem kell kitenni még, elfér egy dobozban vagy a polcon, amig elérkezik az ideje, hogy méltó helyét elfoglalja az ünnepek alatt az otthonunkban.

Van egy facebookos karácsonyi csoportunk, ahol egy szuper játékba kezdtünk, minden héten más-más témában vagy technikával kell alkotni valami karácsonyit.

Az első heti feladat az volt, hogy alkossunk valamit faágból, fadarabból vagy deszkából.

Kezdetben nagyon lelkes voltam, gyűjtöttem fadarabokat kutyasétáltatás közben.
Aztán alább hagyott a lelkesedés, mert rájöttem, tök béna vagyok és egyáltalán nem sikerül azt megvalósítani amit elképzeltem.
Nagy valószínűséggel az is baj, hogy mindenféle szerszámoknak híján vagyunk. Persze én sem vagyok egy famunkás, inkább a fonalakat preferálom.
Azért megmutatom, hogy mik azok amiket készíteni szerettem volna.

Az egyik, egy fadarabokból álló rénszarvas.

img_3290

(Kép: pinterest)

A másik pedig egy fadarabokból összerakott karácsonyfa, ehhez egy nagyon jó videót találtam a youtube-on

Végül én ennél sokkal egyszerűbben oldottam meg a feladatot. Ágakat festettem le fehérre.
Egy átlátszó műanyag flakont elvágtam és bevontam fehér polár anyaggal, ebbe állítottam az ágakat. Majd tekertem az ágakra egy 20 égős elemes égősort.

img_3210 img_3211 img_3212


 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!